Bevizsgálás, eredetiségvizsgálat

A márkás karórákra ráépülő hamisítóipar virágzik: szinte nincs is olyan óramárka, melynek ne lenne fellelhető és megvásárolható a hamisítvány-verziója.

Emiatt a használt vagy újnak mondott karórák adásvétele során illik kiemelten óvatosnak lenni! Ha az adott órának megvan minden tartozéka ("full set"), az sem jelenthet garanciát az adott karóra eredetiségét illetően: hiszen egy márkás óradoboz használtan akár 100 euró körül beszerezhető és hasonló vonatkozik az egyéb, órához eredetileg járó dokumentációkra, certifikációkra is.

Ezért szoktuk javasolni, hogy a megvásárolandó karórát (szak)szervizben vegye át a vevő: ha az eladó ettől elzárkózik, az figyelmeztető jelként értelmezendő!

Szervizünk vállalja, hogy karórájának eredetiségét megvizsgáljuk, annak műszaki állapotával együtt! Ugyanígy fontos dolognak tartjuk adásvétel során a karóra műszaki állapotfelmérését is, hiszen egy esetleges szervizköltség, rejtett hiba kiderülése az óra értékét jelentősen csökkentheti.

 

Karórák értékbecslése

Miután megállapítást nyert egy adott óra eredetisége, szívesen segítünk az értékének meghatározásában is! Az értékbecslés mindig összetett szempontok alapján történik - a használt piac ismerete, trendek, magyarországi/külföldi értékesítés esélyei, az óra külső/belső állapota, tartozékok megléte vagy hiánya - ezek csak példák, melyeket értékbecslésnél figyelembe szoktunk venni.

Az óra értékének egy részét annak aktuális műszaki állapota adja: ez fokozottan érvényes szabály a régi, antik és vintage órákra is. Sokszor találkozunk olyan "éppen csak egy kicsi hibája van", szemmel látható módon szép állapotú órával, melynél az az apró hiba a gazdasági totálkárt jelenti: régi órákhoz, pláne nagyobb márkák képviselőire gyakran igaz az, hogy nincs hozzájuk már alkatrész.

Kapcsolat: +36-20-994-9748